Szerkesztő : Nem tudtuk, hogy valós-e a dolog ezért meggugliztuk : Igen, bizonyos Mercedes-Benz modellekben van Renault motor, mivel a Daimler és a Renault-Nissan szövetség korábban együttműködött a fejlesztési költségek csökkentése érdekében. Ezeket a motorokat főként a kisebb, kompakt autókban és egyes kishaszonjárművekben használták. Főbb közös motorok és modellek : 1.5 dCi dízelmotor (OM607 / OM608): Az 1,5 literes gázolajos erőforrás megtalálható volt az A-osztály (A 180 d), a B-osztály (B 180 d) és a CLA (CLA 180 d) modellekben, valamint a Mercedes Cán furgonban is. 1.33 literes benzinmotor (M282): A Renault-val közösen fejlesztett turbós benzinmotor került többek között az A 200-as és GLA 200-as modellek orrába is. 1.6 dCi dízelmotor: Korábban előfordult egyes korai C-osztályos (C 200 d) változatokban is.
A YouTube pontosította a Partner Program szabályait, és egyértelműbbé tette, milyen tartalmak miatt veszíthetik el a csatornák a bevételszerzés lehetőségét. A változtatások középpontjában az úgynevezett nem hiteles tartalmak állnak, amelyek egyre gyakrabban jelennek meg a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott videók terjedésével. Most a platform három fő kategóriába sorolta azokat a tartalomtípusokat, amelyek problémát jelenthetnek. Az első kategóriába a generikus és ismétlődő tartalmak tartoznak. Ide sorolhatók azok a YouTube-videók, amelyek minimális változtatással, ugyanazon sablon alapján készülnek nagy mennyiségben. Problémás lehet például a narráció vagy saját hozzáadott érték nélküli diavetítés, illetve minden olyan mesterséges intelligenciával létrehozott tartalom, amelyből hiányzik az alkotói szándék, a saját vélemény vagy az érdemi magyarázat. A második kategóriát a YouTube „nem kielégítő vagy visszataszító tartalomként” határozza meg. Ezek azok a videók, amelyek elsősorban érzelmi reakciókat próbálnak kiváltani a nézőkből, miközben kevés valódi értéket kínálnak. Ide tartozhatnak a sokkoló jelenetekkel operáló videók, az egymás után vágott, összefüggéstelen AI-klipek, valamint a kattintások megszerzésére építő hamis történetek. Harmadik kategóriában az érzékeny témákban megszólaló mesterséges intelligenciával létrehozott személyiségek szerepelnek. Nem kaphatnak bevételt azok a csatornák, amelyek mesterségesen létrehozott orvosokkal, ügyvédekkel, pénzügyi szakértőkkel vagy podcast-műsorvezetőkkel adnak egészségügyi, jogi, befektetési vagy politikai tanácsokat. Forrás: Index.hu
Névjegy Erling Braut Haaland angliai születésű norvég válogatott labdarúgó, a Manchester City játékosa.
A tanítónő: - Gyerekek, ma az emberi idegzet határáról lesz szó. Bekapcsolom a hangszórót és felhívok egy tetszőleges számot: - Itt Horváth-lakás. - Kívánok, szeretnék Zolikával beszélni - Bocsánat asszonyom, de nekünk nincs Zolikánk. Valószínűleg egy hibás számot tetszett felhívni. Kezét csókolom! - Látjátok gyerekek, így viselkedik egy jól nevelt, udvarias ember az alapfokon. A tanítónő felhívja ugyanazt a számot: - Itt Horváth - lakás. - Kívánok, szeretnék Zolikával beszélni. - Hát kérem, maga engem az előbb hívott fel. Még egyszer: Itt nincs egyetlen egy Zolika sem! Megértette? - Hallottátok, hogy reagál egy ember a második fokon. Most jön a legmagasabb fok. A tanító néni felhívja ugyanazt a számot: - Itt Horváth-lakás. - Kívánok, szeretnék Zolikával beszélni - Már megint te vagy, te hülye qrva? Menjél vissza a jó qrva anyádba, ahonnan jöttél és ott Zolikázzál. Vagy gyagyás vagy, vagy engem akarsz b@szogatni. - Gyerekek, ez az izgatottság legmagasabb foka. Egy vörös hajú gyerek jelentkezik az utolsó sorból: - Tanító néni, szerintem még ennél is van magasabb fokozat! - Igen? Mutasd meg, Lacika. A gyerek felhívja ugyanazt a számot: - Itt Horváth-lakás. - Zolika vagyok, ....nem kerestek?
Ezúttal egy Youtube kommentre támaszkodunk, hogy mi az amit látunk : "Az ijesztő az egészben, hogy ez nem hamisítvány. Ez nagyon is valóságos. Az unokatestvérem állatorvosi asszisztensként dolgozik. Ez nem parazita. Valójában egy nagyon sűrű nyálka, ami egy súlyos arcüreggyulladás eredménye. Általában bakteriális vagy gombás."


